A fogatkultúra fejlődése

Csúszótalp, kerék, kocsi, szekér, harci szekér, kocsiverseny, batár, hintó – közben taliga, postakocsi, vasúti kocsi, bérkocsi, gyászkocsi - és további több száz kifejezés a magyar nyelvben, amely az ember szekerész mivoltára utal a barlangi hordás ősközösségétől a legújabb ezredforduló világbajnoki sikert hirdető magyar himnuszáig.

Gondolkodó tudósok ezrei kutatták, értelmezték, értékelték az emberiség fejlődéstörténetében az életvitel praktikumának szorító igényét, az életkönnyítő feladat markáns sikerélményét, a jövőt építő ösztönerőt. Ebben a sorban a tűzcsiholás és a repülés között kiemelt állomás a kerék feltalálása.

A kerekes, tengelyes szerkezet első vonóállatai valószínűleg hasított körműek (marhák) voltak. Kutatások igazolják, hogy a vontatott szerkezet kezdeti felfüggesztőeleme járomszerű volt - gondolatilag társíthatóan a kumethám eredetéhez.

A kerekes szekér célszerű kialakítása, elterjedése a sík, fátlan vidékeken kezdődhetett, ahol nem ütközött természeti akadályokba. E csoda megteremtői a sumérok (Mezopotámia) voltak, akiknek később (i. e. 4000) a ló háziasítása, fogatolási próbája is köszönhető.

Történelmi tény, hogy a technika fejlődésére az ember böllenkedő hajlama, háborúskodó gyakorlata óriási hatással volt. Így volt ez a harci szekerészet fejlesztése során is. Kutatók feltételezik, hogy az első merev tengelyű, tele kerekes szekérbe fogott patásokat - négyes járommal - csatárláncba kényszerítve az ellenségre zúdították, és letarolva annak állásait, megülték a győzelmi tort. A harci technika csiszolásával, a küllős kerekek kialakulásával, a befogott lovak irányításával, emberi jelenléttel kezdetét vette a lovak edzése, idomítása, békeidős versenyeztetése. Nagyobb távolságok leküzdésével, ellenséges vagy békés népek leigázásával, területeik meghódításával eredményt igazoltak a korszerűbb technikát alkalmazó népcsoportok, a hurriták, a hettiták, az asszírok.